
Először is emlékezzünk arra, hogy a keresztény ima párbeszéd Istennel: egy olyan Istennel, aki meghallgat, szól, cselekszik és szeret.
Isten, vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek mindannyiunkat szeret: bűnösöket és szenteket, egészségeseket és betegeket.
A Reiki ezzel szemben abból az előfeltevésből indul ki, hogy létezik egy rejtett, egyetemes, kozmikus energia, amely mindenütt jelen van, és amelyet olyan szimbólumok és rítusok segítségével lehet kezelni, amelyeket csak kevesen ismerhetnek.
Ez az energia állítólag mindenütt jelen van, bennünk is.
Ebből tehát megérthetjük, hogy a Reiki nem az ima egyik formája.
A Reiki inkább azoknak a klasszikus eseteknek az egyike, amikor az ember arról álmodik, hogy Isten legyen, vagy Istent eszközként használja. Az a gondolat, hogy az isteni energiát tetszés szerint mederbe lehet terelni, mintha ezt jelentené: „Bármit megtehetek, ha akarom”?
Ennek az a következménye, hogy Isten fölöslegessé válik. Ezért a Reiki gyakorlói gyakran elveszítik a hitüket, vagy legalábbis már nem értik sem azt, miért van szükség Istenre és a Benne való hitre, sem e hit mélységét.
A Reiki istene névtelen, tetszés szerint használható isten. Nem-isten. Nincs jelen. Csupán energiát szolgáltat. Egy akkumulátor.
A Reiki gyakorlói számára elég megnyitni a csakrákat, azokat a csatornákat, amelyekből azt meríthetik, amire szükségük van: energiát és erőt. A Reiki azonban nem ad választ a legmélyebb kérdésekre: az életre, a halálra, a szenvedésre és a magányra. Ez a nagy különbség a kereszténységhez képest.
Jézus, a megtestesült Isten, nevet visel, úgy szenvedett, mint mi, és értünk, és legyőzte a halált. Vele pedig beszélgethetünk, sírhatunk, kérhetünk, hallgathatunk rá, és engedhetjük, hogy cselekedjen, akár úgy is, hogy egyszerűen csak bízunk benne.
A Reikiben ezzel szemben az ember próbálja Istent helyettesíteni, és gyógyítóként fellépni.
A Reiki kézrátételét a keresztény szertartások kézrátételével egyenértékűnek tekinteni szintén mélységesen téves és félrevezető: a kereszténységben a kézrátétel Isten segítségül hívásának módja, nem pedig Isten valamiféle áramlása vagy energiája: Isten nem a kezeken keresztül áramlik.
A kézrátétel bibliai gesztus. A hívek számára könnyen érthető módon fejezi ki, hogy a Szentlelket, Isten ajándékát, felülről hívjuk segítségül.
Továbbá a kézrátétellel végzett valódi keresztény ima – legyen szó gyógyításról, segítségül hívásról vagy áldásról – nem kényszerít ki semmit Istentől. Isten nem játékszer vagy báb, aki azért cselekszik, mert imádkozunk.
Kéréseink ugyanis mindig az Ő akaratának vannak alárendelve, amely néha titokzatos. Minden kérés végén Jézus arra tanít minket, hogy emlékezzünk ezekre a szavakra: „De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a Tiéd.”
Ezért nincs a Reikinek semmi köze a keresztény hithez. Legfeljebb a világi segítségül hívás egyik formája, egyfajta, a természethez intézett ateista ima, amelyet szinte pogány istenségnek tekintenek (például Anyatermészetnek, Földanyának vagy Gaiának).
Jobb távol maradni a Reikitől, és nem pazarolni pénzt a tanfolyamaira és tanításaira.
A válasz tehát az, hogy a Reiki nem ima, és nem érdemes rábízni magunkat.
Q.C. x Amici di Lazzaro
© Tutti i diritti riservati. Riproduzione consentita solo chiedendo permesso a info@amicidilazzaro.it
(non verrà concesso a siti con pubblicità/ads o per usi commerciali)
© All rights reserved. Reproduction allowed only with permission from info@amicidilazzaro.it
(it will not be granted to sites with advertising/ads or for commercial uses)

