in

A méltatlanság érzésének kísértése (Assisi Szent Ferenc)

San-Francesco-e-il-lupo
BlueWillow Assisi Szent Ferenc és a farkas – ADL

Ahogyan az ördög többször is megjelent Rufinus testvérnek feszület alakjában, és azt mondta neki, hogy hiábavaló a jó, amit tesz, mert nem tartozik az örök életre kiválasztottak közé. Isten kinyilatkoztatásából Szent Ferenc ezt megtudta, és ráébresztette Rufinus testvért a tévedésére.

Rufinus testvért, Assisi egyik legnemesebb emberét és Szent Ferenc társát, a nagy szentségű férfit, egy ideig erősen gyötörte és kísértette lelkében az ördög az eleve elrendelés kérdésében. Emiatt mindig mélabús és szomorú volt, mert az ördög azt a gondolatot ültette a szívébe, hogy elkárhozott, és nem tartozik az örök életre eleve elrendeltek közé, ezért pedig hiábavaló mindaz, amit a rendben tesz.

Ez a kísértés sok napig tartott. Rufinus testvér szégyenében nem fedte fel Szent Ferenc előtt; mindazonáltal nem hagyott fel az imádsággal, a megszokott vezekléssel és önmegtartóztatással. Ezt látva az ellenség még nagyobb szomorúságot keltett benne, és amellett, hogy belülről gyötörte, hamis jelenésekkel kívülről is kísértette.

Egy alkalommal feszület alakjában jelent meg neki, és ezt mondta:

„Ó, Rufinus testvér, miért sanyargatod magad vezekléssel és imádsággal, ha nem tartozol az örök életre eleve elrendeltek közé? Higgy nekem, tudom, kiket választottam ki és rendeltem eleve erre a sorsra. Ne higgy a Pietro Bernardone fiának, ha mást mondana neked, és erről még csak ne is kérdezd, mert sem ő, sem más nem tudja, csak én, aki Isten Fia vagyok. Higgy hát nekem biztosan: az elkárhozottak közé tartozol. Pietro Bernardone fia, a te atyád, és az ő atyja is elkárhozott; és mindaz, aki Ferencet követi, tévedésben van.”

E szavak után Rufinus testvért úgy elborította a sötétség fejedelme, hogy fokozatosan elveszítette minden hitét és szeretetét Szent Ferenc iránt, akit korábban annyira szeretett. Többé nem törődött azzal, hogy elmondja neki, mi történik vele. Amit azonban Rufinus testvér nem fedett fel a szent atyának, azt a Szentlélek kinyilatkoztatta.

Szent Ferenc lélekben látva, milyen nagy veszélyben van a testvér, elküldte Masseo testvért, hogy hívja el. Rufinus testvér keményen válaszolt neki: „Mi közöm nekem Ferenc testvérhez?”

Masseo testvér ekkor, telve isteni bölcsességgel és felismerve az ördög csalását, ezt mondta neki: „Ó, Rufinus testvér, nem tudod, hogy Ferenc testvér olyan, mint Isten angyala, aki sok lelket megvilágosított a világban, és aki által elnyertük Isten kegyelmét? Ezért azt akarom, hogy mindenáron menj el hozzá, mert világosan látom, hogy az ördög rászedett.”

E szavak után Rufinus testvér útnak indult, és elment Szent Ferenchez.
Amikor Szent Ferenc meglátta őt közeledni a távolból, kiáltani kezdett: „Ó, szegény Rufinus testvér, kinek hittél?”

Amikor Rufinus testvér odaért hozzá, részletesen elmesélte az ördög minden kísértését, amelyet belülről és jelenések révén is elszenvedett. Szent Ferenc világosan megmutatta neki, hogy aki megjelent előtte, az nem Krisztus, hanem az ördög volt, és semmiképpen sem szabad engednie a sugallatainak.

Ezt mondta neki: „Ha az ördög megint azt mondja neked: »Elkárhozol«, feleld neki: »Nyisd ki a szádat; most beléd szarok«.”

Ez lesz a jele annak, hogy az ördögről van szó, nem Krisztusról: amikor ezt válaszolod neki, azonnal elmenekül.

Azt is fel kellett volna ismerned, hogy az ördög volt, mert megkeményítette a szívedet minden jóval szemben. Ez az ő műve. A boldogságos Krisztus azonban soha nem keményíti meg a hívő ember szívét; ellenkezőleg, lágyabbá teszi, amint a próféta szavával mondja: »Elveszem belőletek a kőszívet, és hússzívet adok nektek.«”

Rufinus testvért mélyen megindították Szent Ferenc szavai, amikor látta, hogy ő minden részletében ismeri kísértését. Bőségesen sírni kezdett, imádta Szent Ferencet, és alázatosan beismerte vétkét, amiért eltitkolta előle, min megy keresztül.

A szent atya intelmei megvigasztalták és megerősítették, s egészen megváltoztatták őt a jó irányába. Végül Szent Ferenc ezt mondta neki: „Menj, fiam, gyónj meg, és ne hagyj fel a megszokott imádságos gyakorlattal. Tudd meg bizonyosan, hogy ez a kísértés nagy hasznodra és vigasztalásodra lesz, és hamarosan ennek jelét is látod.”

Rufinus testvér visszatért az erdei cellájába, és miközben sok könnyet hullatva imádkozott, az ellenség ismét megjelent neki, ezúttal Krisztus külső alakját öltve. Ezt mondta: „Ó, Rufinus testvér, nem mondtam neked, hogy ne higgy Pietro Bernardone fiának, és ne fáraszd magad könnyekkel és imádsággal, mert elkárhozol? Mire jó, hogy életben gyötröd magad, ha halálod után úgyis elkárhozol?”

Rufinus testvér azonnal így felelt: „Nyisd ki a szádat; most beléd szarok.”

Az ördög haragjában nyomban elmenekült, és akkora vihart, valamint olyan kőlavinát idézett elő a Subasio-hegyen, hogy sokáig hallatszott a völgybe zuhanó sziklák robaja.

Az egymásnak ütköző, legördülő kövek csapódása olyan erős volt, hogy rettenetes tűzszikrák pattantak ki belőlük.

A rémisztő zajra Szent Ferenc és társai kijöttek onnan, ahol tartózkodtak, és csodálkozva nézték, mi történhetett. A hagyomány szerint még ma is látható azon a helyen az a hatalmas kőomlás. Rufinus testvér ekkor világosan megértette, hogy az ördög volt az, aki rászedte. Visszatért Szent Ferenchez, ismét a földre vetette magát, és beismerte vétkét. Szent Ferenc szelíd szavakkal megvigasztalta, majd vigasztalással eltelve visszaküldte a cellájába. Miközben Rufinus testvér áhítatosan imádkozott, megjelent neki a boldogságos Krisztus, és isteni szeretetével átmelegítette egész lelkét. Ezt mondta neki: „Jól tetted, fiam, hogy hittél Ferenc testvérnek, mert az, aki megszomorított, az ördög volt. Én viszont Krisztus vagyok, a te Mestered. És hogy biztos bizonyítékot adjak neked, ezt a jelet adom: amíg élsz, többé soha nem érzel szomorúságot vagy mélabút.”

E szavak után Krisztus eltávozott, Rufinust pedig olyan nagy lelki örömmel és édességgel, valamint olyan magasra emelkedett lélekkel töltötte el, hogy éjjel-nappal Istenben elmerülve és elragadtatva maradt. Ettől fogva olyannyira megerősödött a kegyelemben és saját üdvösségének bizonyosságában, hogy egészen más emberré lett. Éjjel-nappal imádkozott és az isteni dolgokat szemlélte volna, ha a többiek ezt megengedik neki.

Szent Ferenc ezért azt mondta róla, hogy Rufinus testvért Krisztus már ebben az életben szentté avatta, és ha nem előtte állt volna, habozás nélkül Szent Rufinusnak nevezte volna, noha még élt a földön.

Jézus Krisztus és a szegény Ferenc dicsőségére. Ámen.

Forrás: Assisi Szent Ferenc virágoskertje, XXIX. fejezet, a XIV. században keletkezett névtelen mű. Antonio Cesari 1860-as kiadásának szöveghagyománya alapján, mai olasz nyelvre átdolgozott szöveg.

santa-chiara-pane

Szegénység Úrnője (Szent Klára kis virágaiból)

babbo-natale-che-prega

A Mikulás imája