“Az Advent négyhetes liturgikus időszak, amely karácsonyra készít fel: felidézi Jézus születésének várását, és arra hívja a keresztényeket, hogy lélekben készüljenek eljövetelére.“
Kedves testvéreim!
Ezzel az esti liturgikus ünnepléssel belépünk az Advent liturgikus időszakába. A most hallott bibliai olvasmányban, amely a tesszalonikaiaknak írt első levélből származik, Pál apostol arra hív minket, hogy Isten kegyelméből feddhetetlenül készüljünk „a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (5,23). Pál éppen az „eljövetel” szót használja; latinul adventus, ebből ered az Advent elnevezés.
Röviden gondolkodjunk el e szó jelentésén, amelynek értelme lehet „jelenlét”, „érkezés”, „eljövetel”. Az ókori világ nyelvhasználatában szakszó volt: egy tisztségviselő érkezését, a király vagy a császár valamely tartományba tett látogatását jelölte. De az istenség eljövetelére is utalhatott: arra, amikor az istenség előlép rejtettségéből, hogy hatalommal nyilvánuljon meg, vagy amikor a kultuszban ünneplik jelenlétét. A keresztények az „advent” szót Jézus Krisztussal való kapcsolatuk kifejezésére vették át: Jézus a Király, aki belépett ebbe a szegény, Földnek nevezett „tartományba”, hogy meglátogasson mindenkit; eljövetelének ünnepébe bevonja mindazokat, akik hisznek benne, akik hisznek abban, hogy jelen van a liturgikus közösségben. Az adventus szóval lényegében azt akarták kifejezni: Isten itt van, nem vonult vissza a világból, nem hagyott magunkra bennünket. Még ha nem is láthatjuk és érinthetjük őt úgy, mint az érzékelhető valóságokat, ő itt van, és sokféleképpen meglátogat minket.
Az „advent” kifejezés jelentéséhez tehát a visitatio fogalma is hozzátartozik, amely egyszerűen és pontosan „látogatást” jelent; ebben az esetben Isten látogatásáról van szó: belép az életembe, és hozzám akar szólni. Mindennapi életünk során mindannyian tapasztaljuk, hogy kevés időnk jut az Úrra, és önmagunkra is. Végül teljesen magával ragad bennünket a „tevés”. Vajon nem gyakran éppen a tevékenység vesz-e birtokba minket, és nem a társadalom sokféle érdeke köti-e le teljesen a figyelmünket? Nem igaz-e, hogy sok időt szentelünk a szórakozásnak és a különféle időtöltéseknek? Néha a dolgok „elsodornak” bennünket. Az Advent, ez az erőteljes liturgikus időszak, amelybe most lépünk be, arra hív minket, hogy csendben megálljunk, és felismerjünk egy jelenlétet. Arra hív, hogy megértsük: a nap egyes eseményei Isten hozzánk intézett jelzései, annak jelei, hogy mindannyiunkra figyel. Milyen gyakran érezteti meg velünk Isten szeretetének valamit! Milyen szép és életünk javára váló feladat volna, ha mintegy „lelki naplót” vezetnénk erről a szeretetről! Az Advent arra hív és ösztönöz minket, hogy szemléljük a jelen lévő Urat. Jelenlétének bizonyossága nem segíthetne-e abban, hogy más szemmel nézzük a világot? Nem segíthetne-e abban, hogy egész életünket „látogatásként” tekintsük, olyan alkalomként, amelyben ő eljöhet hozzánk és közel kerülhet hozzánk, bármilyen helyzetben vagyunk is?
Az Advent másik alapvető eleme a várakozás, amely egyúttal reménység is. Az Advent arra ösztönöz, hogy megértsük az idő és a történelem értelmét, mint „kairoszt”, mint üdvösségünk kedvező alkalmát. Jézus számos példabeszédben mutatta be ezt a titokzatos valóságot: a szolgákról szóló történetben, akiket arra hívnak, hogy várják uruk visszatérését; a vőlegényt váró szüzek példabeszédében; valamint a vetésről és az aratásról szóló példabeszédekben. Az ember élete során állandóan várakozik: gyermekként fel akar nőni, felnőttként a kiteljesedésre és a sikerre törekszik, idősebb korában pedig a megérdemelt pihenésre vágyik. Eljön azonban az idő, amikor rádöbben, hogy túlságosan kevésben reménykedett, ha hivatásán vagy társadalmi helyzetén túl már semmi másban nem reménykedhet. A reménység jelöli ki az emberiség útját, a keresztények számára azonban bizonyosság élteti: az Úr jelen van életünk folyásában, kísér minket, és egy napon letöröl minden könnyet a szemünkről. Egy nem is olyan távoli napon minden beteljesedik Isten országában, az igazságosság és a béke országában.
A várakozásnak azonban nagyon különböző formái vannak. Ha az időt nem tölti be értelmes jelen, a várakozás elviselhetetlenné válhat; ha várunk valamire, de ebben a pillanatban nincs semmi, vagyis a jelen üres marad, minden múló perc végtelenül hosszúnak tűnik, a várakozás pedig túlságosan súlyos teherré válik, mert a jövő teljesen bizonytalan. Ha viszont az időnek értelme van, és minden pillanatban valami sajátosat és értékeset érzékelünk, akkor a várakozás öröme még értékesebbé teszi a jelent. Kedves testvéreim, éljük meg teljesen a jelent, amelyben már elérnek bennünket az Úr ajándékai; éljük meg a jövő felé tekintve, a reménnyel teli jövőre irányulva. A keresztény Advent így alkalmat kínál arra, hogy felébressze bennünk a várakozás valódi értelmének tudatát, és visszavezessen hitünk középpontjához, Krisztus titkához: ő a Messiás, akit hosszú évszázadokon át vártak, és aki Betlehem szegénységében született. Közénk jőve elhozta nekünk, és továbbra is felkínálja szeretetének és üdvösségének ajándékát. Jelen van közöttünk, és sokféleképpen szól hozzánk: a Szentírásban, a liturgikus évben, a szentekben, a mindennapi élet eseményeiben és az egész teremtésben, amely más arcát mutatja, ha mögötte ő van jelen, és másként, ha a bizonytalan eredet és bizonytalan jövő köde homályosítja el. Mi is szólhatunk hozzá, elé tárhatjuk a minket gyötrő szenvedéseket, türelmetlenségünket, a szívünkből fakadó kérdéseket. Biztosak vagyunk benne, hogy mindig meghallgat minket! És ha Jézus jelen van, nincs többé értelmetlen és üres idő. Ha ő jelen van, továbbra is remélhetünk akkor is, amikor mások már semmiféle támaszról nem tudnak biztosítani bennünket, akkor is, amikor a jelen nehézzé válik.
Kedves barátaim! Az Advent az örökkévaló jelenlétének és várásának ideje. Éppen ezért különösképpen az öröm ideje: olyan belső örömé, amelyet semmilyen szenvedés nem törölhet el. Annak öröme, hogy Isten gyermekké lett. Ez a bennünk láthatatlanul jelen lévő öröm bátorít arra, hogy bizalommal haladjunk előre. E bensőséges öröm példaképe és támasza Szűz Mária, aki által nekünk ajándékozta a Gyermek Jézust. Ő, aki hűséges tanítványa Fiának, nyerje el számunkra a kegyelmet, hogy ezt a liturgikus időszakot éberen és tevékenyen, várakozással éljük meg. Ámen!
XVI. Benedek (2009-es homília)
Fordította a Lázár Barátai közösség
© Tutti i diritti riservati. Riproduzione consentita solo chiedendo permesso a info@amicidilazzaro.it
(non verrà concesso a siti con pubblicità/ads o per usi commerciali)
© All rights reserved. Reproduction allowed only with permission from info@amicidilazzaro.it
(it will not be granted to sites with advertising/ads or for commercial uses)

